A piacfelügyelet a piacfelügyeleti hatóságok által annak biztosítására végzett tevékenységek és meghozott intézkedések, hogy a nem élelmiszer jellegű termékek megfeleljenek a vonatkozó jogszabályokban meghatározott követelményeknek, és hogy biztosítsák a kapcsolódó közérdekek védelmét. Ezek közé tartozik az az alapvető fogyasztói elvárás is, hogy a gyártók kizárólag biztonságos termékeket hozzanak forgalomba.
Mivel maga a termékbiztonság önmagában egy nehezen definiálható fogalom, ezért a jogalkotók sem a termékbiztonság, hanem a biztonságos termék fogalmát határozták meg a következők szerint:
biztonságos termék: minden olyan termék, amely normális vagy észszerűen előrelátható használati körülmények között, beleértve a használat tényleges időtartamát is, nem jelent semmiféle kockázatot, vagy csak a termék használatával összeegyeztethető, minimális kockázatot jelent, amely elfogadható és összhangban áll a fogyasztók egészségének és biztonságának magas szintű védelmével.
Az, hogy egy termék biztonságos-e, a következők alapján ítélhető meg:
Egy termék biztonságosságát jogszabály, uniós jogi aktus vagy a jogszabállyal összhangban álló szabvány határozza meg. Ha a termék biztonságosságának követelményei ezekben nincsenek vagy nem teljes körűen vannak meghatározva, a termék általános biztonságossági követelményeknek való megfelelését a következők figyelembevételével kell értékelni:
A biztonságos termék ellentéte természetesen a veszélyes termék. A kettő között azonban egy széles sáv húzódik, amelyben a konkrét termék elhelyezkedését kockázatértékeléssel lehet meghatározni. Kockázatértékelést a gazdasági szereplők és a hatóságok is végeznek, végezhetnek.
Hogyha a gyártó, importáló vagy a forgalmazó felismeri, hogy az általa gyártott, importált vagy forgalmazott termék valamilyen szempontból veszélyt jelent a fogyasztókra nézve, köteles a veszélyes terméket a forgalomból kivonni, visszahívni (önkéntes intézkedés), továbbá köteles erről haladéktalanul tájékoztatni a gyártót, az importőrt, valamint az illetékes piacfelügyeleti hatóságot is, megjelölve az intézkedések szükségességének okát, a megtett intézkedéseket, valamint azok eredményét.
Amennyiben egy termék veszélyességét a hatóság állapítja meg, úgy az érintett gazdasági szereplőt haladéktalanul felszólítja a megfelelő és arányos korrekciós intézkedés megtételére annak érdekében, hogy a meg nem felelés okát vagy az ebből adódó kockázatot a piacfelügyeleti hatóság által meghatározott határidőn belül megszüntesse.
Abban az esetben, ha a gazdasági szereplő elmulasztja a meghatározott korrekciós intézkedés megtételét, vagy ha ennek ellenére a kockázat továbbra is fennáll, a piacfelügyeleti hatóság biztosítja a termék forgalomból történő kivonását, és szükség esetén annak visszahívását, valamint a termék forgalmazásának betiltását vagy korlátozását (kötelező intézkedés), továbbá a nyilvánosság, az Európai Bizottság és a többi tagállam megfelelő tájékoztatását.
A tájékoztatás egyrészt az Európai Unió piacfelügyeleti információs és kommunikációs rendszerén, az ICSMS-en keresztül történik, melynek nyilvános része (https://webgate.ec.europa.eu/single-market-compliance-space/market-surveillance) bárki számára hozzáférhető. Másrészt a veszélyes termékekre vonatkozó adatok bekerülnek az EU gyors riasztási rendszerének adatbázisába, a Safety Gate (korábbi nevén: RAPEX) rendszerbe is (https://ec.europa.eu/safety-gate/#/screen/home).
Ha a fogyasztó úgy ítéli meg, hogy az általa vásárolt nem élelmiszer jellegű termék az egészségére vagy a biztonságára veszélyt jelenthet, vagy a termék használata már balesetet, sérülést, egészségkárosodást okozott, a termékre vonatkozóan közérdekű bejelentést tehet a kormányhivataloknál (https://kormanyhivatalok.hu/), vagy jelezheti azt az erre rendszeresített és kitöltött formanyomtatványnak a veszelyestermek@nkfh.gov.hu email címre történő megküldésével. A hatóság a közérdekű bejelentés alapján ellenőrzést végez, és indokolt esetben a termék biztonságosságának vizsgálata céljából mintát vesz.
A minták jellemzően a fogyasztóvédelmi hatóság által működtetett, akkreditált vegyipari, illetve műszaki laboratóriumokban, egyes esetekben külső laboratóriumokban kerülnek bevizsgálásra.
© 2025 - Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Felhasználási feltételek Akadálymentességi nyilatkozat