A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) idén is kiemelt figyelmet fordít a turizmus növekedésével párhuzamosan emelkedő kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységek ellenőrzésére. A szezonális témavizsgálat során a hatóság munkatársai a turisták által leginkább látogatott helyszínek vendéglátó-ipari egységeit, a rendezvényekre kitelepült, közterületi és alkalmi árusokat, valamint a személyszállító szolgáltatást – kiemelten a személytaxi-szolgáltatást – nyújtó vállalkozásokat ellenőrzik.
Az ellenőrzések célja az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások betartásának vizsgálata, a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése.
Az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok ellenőrzéseket folytatnak többek között vendéglátóhelyeken, büfékben, pecsenyesütőkben és cukrászdákban, valamint zenés szórakoztatóhelyeken egyaránt. Ugyancsak vizsgálatokat folytatnak fesztiválokon és különböző rendezvényeken is.
A nagyítóval végzett ellenőrzések a vendéglátó-ipari egységekben kiterjednek egyebek mellett az ártájékoztatásra, a nyugtaadási kötelezettségre, a mérlegek hitelességére és a vásárlók könyvére egyaránt, míg a taxik tekintetében az engedélyek mellett a díjtáblázatot, az ártájékoztatást és a megfelelő tarifa alkalmazását is ellenőrzik az NKFH munkatársai.
A fogyasztóvédelmi hatósági jelenlétet és a folyamatos ellenőrzéseket a korábbi évek tapasztalatai is indokolják. 2024-ben 928 kereskedelmi egység ellenőrzésére során 326 jogsértés merült fel, ami kifogásolási arányként megközelítőleg 35%-ot jelent. A tavalyi évben mindösszesen 6.470.000 forint bírság kiszabására került sor.
Dr. Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke elmondta, hogy „az NKFH a jövőben is folytatja e területek fokozott ellenőrzését annak érdekében, hogy a fogyasztók biztonságban élvezhessék a szolgáltatásokat, és a vállalkozások jogkövető magatartása tovább erősödjön. A vizsgálatok már májusban elindulnak annak érdekében, hogy a főszezonban biztonságosan, a jogszabályi előírásokat betartó vendéglátóhelyeken vásárolhassanak a fogyasztók, illetve vehessék igénybe a taxi-szolgáltatásokat. Az ellenőrzések egész nyáron folyamatosan zajlanak majd.”
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság továbbra is elkötelezett a magyar fogyasztók biztonsága iránt, és minden eszközzel azon dolgozik, hogy hazánk piacán kizárólag biztonságos kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységek legyenek elérhetők.
© 2025 - Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Felhasználási feltételek Akadálymentességi nyilatkozat