Influenszereket, valamint a gyermek- és fiatalkorúakat védő reklámszabályok és kereskedelmi előírások megtartását ellenőrzi a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok a gyermekek és a fiatalkorúak védelme érdekében ellenőrzik a reklámszabályokra vonatkozó rendelkezések betartását. Ezen a komplex területen az utóbbi években folyamatosan új kihívások érik a fogyasztókat, köztük a különösen kiszolgáltatott fogyasztónak minősülő gyermekeket és fiatalkorúakat is. A korábbi évek ellenőrzéseinek eredményei indokolják a terület folyamatos vizsgálatát.

A reklámok gyakran befolyásolják a gyermekek értékrendjét és érzelmi állapotukat, ami hosszú távon nem kívánt hatásokat eredményezhet. Az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok kiemelt feladata a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogának biztosítása a fogyasztóvédelem eszközei által.

A tavalyi évben folytatott ellenőrzés során feltárt jogsértésekkel kapcsolatos tapasztalatok is indokolják a reklámszabályok, valamint kereskedelmi előírások megtartásának ellenőrzését. A 2024. évi vizsgálatok kiterjedtek a mobiltelefonon elérhető játékszoftverek ellenőrzésére is. Ennél a típusnál az eredmények alapján 100%-os volt a kifogásolási arány a játékra vonatkozó korhatár-besorolás nem megfelelősége miatt. A közel 600 ellenőrzött reklám közült 39 nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, elsősorban alkoholtermékek iskolák közvetlen közelében történő reklámozása miatt. Ez nagyobb számban a szabadtéri reklámhordozókat és kirakatokat érintette, ahol 20%-os volt a kifogásolási arány. Jogsértés megállapításánál több esetben bírság kiszabására is sor került, mindösszesen 21 millió forint összegben.

A témavizsgálat során az idei évben olyan reklámok kerülnek ellenőrzés alá, amelyek a gyermekek fejlődését károsítják, illetve a gyermekeket veszélyes, vagy erőszakos helyzetben mutatják be. A korábbi évek kifogásolási arányai miatt idén sem maradhat el az alkoholtartalmú italok reklámozására vonatkozó korlátozások ellenőrzése. A vizsgálatok kiterjednek minden reklámhordozóra, így szabadtéri reklámhordozókat, kirakatokat, újságokat és reklámújságokat, szórólapokat, rádiót és televíziót, valamint az internetet is vizsgálja a hatóság.

A közösségi média térnyerése magával hozta az influenszerek megjelenését és széleskörű ismertségét, ami a fiatalkorúakra eltérő hatással lehet. Sok esetben az előállított tartalomból nem derül ki, hogy reklámot tartalmaz, ezért ennek kiemelt vizsgálata indokolt. Azokra a tartalmakra is kiterjed az ellenőrzés, amelyekben a gyermekeket közvetlenül szólítják fel a reklámozott termék megvételére.

Dr. Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke elmondta, hogy „a gyermek- és fiatalkorúak egészséges fejlődésének védelme közös társadalmi küldetés, hiszen ők alapozzák meg hazánk jövőjét. A gyermekvédelmi célkitűzésekkel összhangban a folyamatos ellenőrzések mellett kiemelt figyelmet fordítunk olyan reklámtilalmak és korlátozások betartásának ellenőrzésére is, mint az erőszakos, illetve a személyes vagy a közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönző reklámok tilalma vagy a környezetet, illetve a természetet károsító magatartásra ösztönző reklámok tilalma.”