A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) által kezelt kiszereléscsökkentés adatbázis célja, hogy a fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan aktualizált forrásból tájékozódhassanak azokról a termékekről, amelyek kiszerelése csökkent.
A vonatkozó kormányrendelet értelmében, ha egy termék új, kisebb (különösen kisebb tömegű vagy térfogatú) kiszerelésben kerül forgalomba, a kereskedő köteles a termék forgalmazásának megkezdésétől számított két hónapig a vásárlók számára jól látható, a kereskedelemért felelős miniszter által meghatározott formájú és tartalmú figyelemfelhívó tájékoztatást elhelyezni az érintett termék kapcsán.
A szabályozás a gyártói és kereskedelmi felelősséget is egyértelműsíti. Magyarországi gyártás esetén a gyártó, egyéb esetekben az első magyarországi forgalomba hozó, illetve a nagykereskedő köteles – az érintett termék első értékesítésekor – írásban tájékoztatni a kereskedőt a kiszerelés csökkenéséről és a korábbi kiszerelések esetleges kivezetéséről. Ezzel egyidejűleg ugyanilyen tartalmú értesítést kell küldeniük az NKFH részére is.
A kiszereléscsökkentésre vonatkozó hazai szabályozás nemzetközi szinten is példaértékű, ezt a DLA Piper nemzetközi jelentése is megerősítette.
A kiszereléscsökkentés adatbázis, amely az NKFH honlapján (www.nkfh.gov.hu) érhető el, az átláthatóságot, a tudatos vásárlói döntések meghozatalát és a kereskedelmi gyakorlatok nyomon követhetőségét támogatja.
Az NKFH továbbra is elkötelezett a korszerű, digitális megoldások alkalmazása és a tudatos fogyasztás támogatása mellett, és minden érintettet arra ösztönöz, hogy aktívan használja az adatbázist, legyen szó vásárlóról vagy vállalkozásról.
Oszd meg másokkal is!
Facebook megosztás© 2025 - Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Felhasználási feltételekAkadálymentességi nyilatkozatKészült a Digitális Állampolgárság Program keretében.