A Kormány kiemelt célja, hogy elősegítse a fogyasztók tudatos döntéshozatalát azáltal, hogy átláthatóvá teszi a termékek árát a piacon. Az árfigyelő rendszer segítségével a vásárlók könnyebben összehasonlíthatják a különböző kereskedők ajánlatait, így megtalálhatják a számukra legkedvezőbb árakat. Ez növeli a vásárlói érdekérvényesítést és támogatja a költséghatékony vásárlást, különösen az alapvető szükségletek terén.
Az árfigyelő rendszer elsődleges célja, hogy ingyenesen, a fogyasztók számára elérhető, naprakész árinformációkat biztosítson, ezáltal erősítve a fogyasztók tájékoztatását és védelmét, valamint az érintett kiskereskedelmi láncok közötti versenyt, amely az árak mérséklődését vonhatja maga után. Az adatbázisnak köszönhetően a kormányrendeletben meghatározott szervek folyamatosan frissülő információval fognak rendelkezni az adatszolgáltatási körbe tartozó termékek árának változásáról, ezáltal az inflációs folyamatokról, valamint egyéb piaci magatartások vizsgálata is könnyebben megvalósulhat.
Mindezek érdekében kulcsfontosságú az árfigyelő rendszer működésének ellenőrzése a fogyasztóvédelmi hatóság által.
Az adatszolgáltatásra kötelezett kereskedőknek - az árfigyelő rendszer létrehozásáról és működéséről szóló 163/2023. (V. 8.) Korm. rendelet alapján - több olyan kötelezettségük van, amelynek ellenőrzése a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörébe tartozik, ilyen:
1. Napi rendszeres adatszolgáltatás
A termék forgalmazásának időtartama alatt az adatszolgáltatásra kötelezett kereskedő köteles a termék:
• azonosításához szükséges adatot,
• a kereskedő által alkalmazott napi árát,
• korábbi árát és
• törzsvásárlói árát
naponta, elektronikusan, legkésőbb a napi ár és törzsvásárlói ár alkalmazását megelőző nap végéig megküldeni az árfigyelő rendszerbe.
2. Az üzletben feltüntetett árra vonatkozó szabályok
A fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény szerint, ha a termék üzletben feltüntetett aznapi ára vagy törzsvásárlói ára magasabb, mint az árfigyelő rendszerben nyilvántartott napi ár vagy törzsvásárlói ár.
© 2025 - Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Felhasználási feltételek Akadálymentességi nyilatkozat