A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést indít a legnagyobb ételfutároknál. A vizsgálat többek között a kiszállított ételek állapotára, a kiszállítási idő betartására, az árakkal kapcsolatos problémákra, valamint a fogyasztók kompenzációjára vonatkozik.
Az utóbbi hetekben megnövekedett az ételfutárok tevékenységével kapcsolatos fogyasztóvédelmi hatósághoz érkező panaszok száma. A jelzett problémák valamennyi nagyobb ételkihordó céget érintik, többek között a Woltot, valamint a Foodorát is. Jelentősebb problémaként fogalmazódott meg több esetben is, hogy az ígért kiszállítási határidőnél jelentősen később érkeznek meg az ételek, az árak feltüntetése nem egyértelmű vagy hibás, illetve, hogy a kiszállítás nem megfelelő. A nemzetgazdasági miniszter ezekre a panaszokra tekintettel, a fogyasztók védelme érdekében rendkívüli vizsgálatot rendelt el ezeknél a vállalkozásoknál.
A kormányhivatal próbavásárlással egybekötött ellenőrzése négy területre kiemelten fókuszál:
A fentieken túl az ellenőrzés kiterjed továbbá a cégek honlapján és általános szerződési feltételeiben található tájékoztatási kötelezettségekre.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatal a magyar családok védelme érdekében határozottan fellép, jogsértés esetén pedig megteszi a szükséges intézkedéseket azért, hogy a vásárlók teljeskörűen és hatékonyan élhessenek fogyasztói jogaikkal.
© 2025 - Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
Felhasználási feltételek Akadálymentességi nyilatkozat